Addikció

 

Egy barátságos, kertvárosi ház előtt parkolunk le. Nagyszerű! Ennél a randinál már csak az rosszabb ötlet, hogy magához hozott. Ketten együtt olyanok vagyunk, akár egy időzített bomba, amit a legkisebb szikra is lángra lobbanthat. Ezt pedig ő is pontosan tudja.

De végül nem szólok semmit, amikor Chris kinyitja nekem a GMC ajtaját, és kisegít a kocsiból. Lejjebb húzom a combom közepéig felcsúszott, skarlátvörös ruhámat. Oldalpillantást vetek a férfire magam mellett. Szívdöglesztően fest az elegáns, fekete öltönyben, ami kiemeli a szeme kékjét. Mintha maga a pokol hercege szállt volna a földre. Belékarolok. Akármennyire próbálom figyelmen kívül hagyni, férfias, fás illata az orromba szivárog.

Sötétben botladozunk a félig lekövezett gyepen, a cipőm sarka néha besüpped a nedves földbe, néha hangosan koppan a kövön. Chris azonban nem a házba vezet, hanem a hátsó kert felé kanyarodunk. Egy lelakatolt fészernél állunk meg.

A chatelések során hamar kiderült, nem gondolkodunk szokványosan az életről és a halálról, na de az, hogy egy fészerben töltsük el a Valentin-napot, több mint fura.

Hacsak... nem akarja megtenni, amiről annyit beszélgettünk. Nem, engem sosem bántana.

Vagy mégis?

A vészcsengők megcsendülnek a fejemben: engem akar első áldozatának.

Automatikusan hátrálok, de Chris megragadja a csuklómat. Bennem reked a levegő. A szorítása égeti a bőröm, és ez furcsamód jóleső bizsergéssel tölti meg a sejtjeim. Ez a viselkedés új. És piszkosul csábító.

A kétely szertefoszlik bennem. Miért akarna bántani, amikor olyan hasonlóak vagyunk?

Sötét, baljós szemmel néz le rám, ami másokban talán félelmet keltene, rám viszont úgy hat, mint egy hatalmas löket adrenalin. Ebben a törékeny pillanatban arra vágyom, bárcsak ugyanazzal a gyilkos szenvedéllyel csókolna, amit a tekintete ígér.

Elengedi a csuklómat, érintése helyére hideg tolul.

Miféle játékot űzöl velem?

– Megmutatom a meglepetést. Gyere! – Kinyitja a fészer ajtaját, és felkattintja a villanyt.

A tágas helyiségben egyetlen lámpa ég a mennyezet közepén, ezért csak később veszem észre a székhez kötözött férfit, aki alá átlátszó nejlonfóliát terítettek. A száját betömték, szörnyű, artikulálatlan nyöszörgése betölti a fészert.

Szinte megbűvölve bámulok a pasasra. A lábam gyökeret ver a betonon. Annyira nyomorultnak tűnik így, megbéklyózva. Teljesen elvesztette emberi mivoltát, csak egy test lett, semmi több. Pedig nem az a szürke kisegér típus. Nem, Chrisnek elég sok erejébe kerülhetett elkapni és megkötözni.

Chrisszel annyiszor kiveséztük már a témát elméleti szinten, ez viszont… Ez a kibaszott valóság!

Közelebb sétálok a férfihez, a nejlon száraz falevélként ropog a talpam alatt. Megrészegít a kétségbeesés édes illata, ami körbeleng mindent.

Sosem éreztem még ilyen hatalmat semmi felett. Chris jobban ismeri a vágyaimat, mint én magamat.

– Boldog Valentin-napot!

Chris szorosan mögém lép, kemény mellkasa a hátamnak feszül. Végigsimít csupasz karomon, minden egyes másodperccel egyre több és több szikrát szórva szét a testemben.

– Azt mondtad, te először késsel ölnél – súgja a fülembe. Lehelete cirógat. Lehunyom a szemem egy pillanatra.

– Chris, ez… ez… Ez csodálatos!

Hideg fém feszül a bőrömnek, ahogy a kés az alkaromtól egészen a nyakamig kúszik, aztán a penge belém mar. Meleg vér csorog le a dekoltázsomba. Chris megvágott, és ettől a mellkasomban sűrűsödő vágy az alhasamba vándorol.

Rámarkolok a kés nyelére, és elveszem Christől.

– A tiéd, Alexis!

Ó, igen, az enyém! A hatalom eufóriája felülír minden racionális gondolatot.

– Tudod, mit jelent ez? – fordulok Chris felé. Még mindig nagyon közel áll hozzám. – Ha megtesszük, leomlanak a falak… Semmi sem lesz ugyanaz.

– Azt akarom, hogy örökké összekössön minket. Te teszel teljessé engem.

Te pedig engem. Kristálytisztán látom már: a mélyen megbúvó sötét vágyaim csak mellette teljesedhetnek ki.

Megragadom a tarkóját, és a falhoz lököm. Olyan erősen csókoljuk egymást, hogy a vérünk íze összekeveredik a szánkban. Ettől csak még durvább leszek. Megharapom, mire felmordul. Nem is tudtam eddig, mennyire szükségem van rá.

Ám előbb meg kell halnunk, hogy újjászülethessünk.

Nehezen, de elszakadok tőle, majd a férfihez sétálok. Kérdőn és egyben követelőzően pillantok Chrisre a vállam fölött. Valami benne is megváltozott, a szeme csodálattal csillog, ahogy engem néz.

– Először csináljuk együtt!

Chris szorosan hozzám simul, ujjait a kezem köré fonja. A testünk szinte egyként mozdul. Veszek egy mély lélegzetet, és a férfi gyomrába döfünk.